- 2020. augusztus 11.
- Posted by: Kocsis Ferenc Árpád MBA
- Category: Autó

Egy kanadai motortisztítási technológiát próbáltunk ki Dunakeszin, azt reméltük tőle, hogy nyerünk majd pár lóerőt. Nem is csalódtunk: a kocsi érezhetően agilisabb és erősebb lett, hamarabb reagál a gázadásra, jobban gyorsul és láthatóan kevesebbet is fogyaszt. Akinek régebbi autója van és gondolatai a motortuning körül forognak, első körben inkább guruljon el Dunakeszire, a TerraClean műhelyébe és tisztíttassa ki a motorját. Indulásnak lehet, hogy ez is megteszi.
A fulladozás korral jár, vagy mégsem?
Már épp elkezdett cseperegni az eső, mikor odaértünk a TerraClean motortisztító-műhelybe, ami a fővárostól nem messze, a Dunakeszi Auchan szomszédságában található. Épp időben érkeztünk, mivel nem sokkal később már le is szakadt az ég. A tesztre egy Mercedes ML 500-as V8-as benzines személygépkocsit hoztunk, ami a korát tekintve már nem fiatal, közel 15 éves. Hogy milyen volt vezetni az autót újkorában, arra már nehéz visszaemlékezni, hiszen a lóerők nem egyik pillanatról a másikra „szálltak el”, hanem az évek során folyamatosan épültek le
A cikk további része a Biztosító Magazinban olvasható ide kattintva.